Az "Esélytelenek nyugalmával" kifejezés egy olyan gondolatmenetet idéz meg, amelyre rápillantva az embernek nem az optimizmus, hanem a mélyebb elfogadás és belső béke érzése köszönt vissza. Valahogy úgy, mint amikor egy kutyának nincs esélye elkapni azt a szivárványt, amit a fecske hagy maga után. Na jó, lehet, hogy egy kicsit abszurd példa, de hát filozófiai gondolatok között mindig helye van az abszurditásnak, nem igaz?
Szóval, az "Esélytelenek nyugalmával" azt mondhatjuk, hogy néha az életben vannak olyan helyzetek, amikre talán nem érdemes az összes energiánkat és lelkierőnket ráfordítani. Lehet, hogy nincs értelme a lehetetlen után futkározni, mint egy éhes táncoló medve a sivatagban. Jobb hát elfogadni, hogy vannak dolgok, amikre nincs befolyásunk, és mindezt megtenni azokkal a táncmozdulatokkal, amik az "esélytelenek" szó hallatán jutnak eszünkbe.
Az "Esélytelenek nyugalmával" tehát egyfajta belső béke állapotát jelenti, ahol nem a sikerek és kudarcok határozzák meg az énünket. És ki tudja, talán pont az esélytelenség hozza meg számunkra a legnagyobb békét és boldogságot. Ahogy mondani szokták, néha a "feladás" is lehet a legbölcsebb döntés, amivel elengedhetjük a fölösleges aggódásokat és nyugodtan élvezhetjük a kutyák és szivárványok körüli életünket.